Ugrás a tartalomra

Újpesti Brunovszky vendéglő

leguan küldte be December 6, 2012 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1868

A Rákospalota és Újpest határán fekvő, a vasútállomással szemben elhelyezkedő egykori Brunovszky Nagyvendéglő, hatalmas kerthelyiségeivel együtt  több mint 2500 vendéget is képes volt befogadni.

A ház 1868-ban épült, Károlyi István tulajdonaként, majd 1889-ben egykori titkára, Bossányi László vásárolta meg, akinek fiától 1912-ben a vendéglátós Brunovszky-család. Az 1910-es évek végén a családba beházasodott Gaál Jenő  után Gaál-vendéglőként is emlegették.

Az eklektikus stílusú, földszintes, részben manzárdtetős épületbe a vaskorláttal elkerített árnyas teraszon keresztül juthatott a vendég. Az első és hátsó kerthelyiségnek, az épület belső, fedett táncparkettjének és a vendégcsalogató két konyhának köszönhetően már a nyitást követően kialakult a Brunovszky vendéglő előkelő törzsközönsége. Vasárnaponként katonazene szólt. A legtöbb vendéget a megyeri lóversenyek alkalmával fogadták. Ilyenkor hordókat gurítva a székek közé, gyakran három-négyezer embert is kiszolgáltak.Az első kert szép lámpavasait muskátlival díszítették. A főépületben hatalmas tereket alakítottak ki, az utca felőli „alsó” épületben pedig söntés működött. Ez – a vendéglő több termének is helyet adó egykori  „alsó” épület  - csupán a negyvenes évek végén nyerte el mai, klinkertéglás arculatát. Az elődjét ért háborús sérülések miatt még a Brunovszky család építette újjá.

A háború éveiben a vendéglő népkonyhaként működött. Budapest ostroma alatt orosz tisztek költöztek a termekbe. Ide telepítették a parancsnokságot. 1945-ben a háború még javában tartott, amikor az épületbe már kezdett visszatérni az élet. Az államosítást követően Újpesti Népkert lett a neve. A kilencvenes évek elejétől, a privatizáció során a Platán Rt tulajdona lett. Csupán az „alsó” épület bisztróját alakították  át étteremmé,  a kastélyszerű főépületet különböző vállalkozásoknak adták bérbe, de jelenleg már több éve használaton kívül pusztul az épület.

Cím

Szilágyi utca 14
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok